A katonai veszteségek korszakonkénti pontosítása a cél

 

 

‹›×

„Nagyon fontos, hogy a katonai veszteségek - a Rákóczi-szabadságharctól az 1848/49-en át a világháborúk és 1956-tal kapcsolatban” - pontosítása végre dűlőre jusson” - mondta Dr. Horváth Csaba ezredes A magyar katonai veszteségkutatás kérdései 1703-1956 című tudományos konferencián a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HM HIM).

A HM HIM parancsnokának általános helyettese köszöntő beszédében kiemelte a konferencia témájának fontosságát és a 18-20. századi források feldolgozásának jelentőségét. Elmondta, mint oktató, fontosnak tartja, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, hiszen a tanulóknak pontos képet kell kapniuk a veszteségekről és a fegyveres konfliktusokról, amelyhez a fogalmak tisztázása is hozzátartozik. 

Dr. Mészáros Kálmán a Rákóczi-szabadságharc háborús veszteségeinek kutatási lehetőségeit tárta fel előadásában, külön kiemelve a hősi halottak, a sebesültek és a hadifoglyok csoportját. Mint mondta, a járványoknak és a baleseteknek is nagy szerepe volt a katonai veszteségek alakulásában. „A háborús veszteség százezer fő, a pestisjárvány legalább még ennyi embert elvitt”. Kifejtette, hogy a nyolc évig tartó szabadságharc hat nagyobb csatája közül a 2000-2600 kuruc halállal járó koroncói és trencséni csaták voltak a legvéresebbek. Előadásában olyan forrástípusok kerültek ismertetésre, mint a Mustra könyvek, a veszteségi lajstromok, a Rákóczi Ferenchez benyújtott folyamodványok, a vármegyei és a Rákóczi-uradalmak összeírásai, valamint az elbeszélő források.

Prof. Dr. Hermann Róbert az 1848-49. évi szabadságharc veszteségeit ismertette. „Ez nem könnyű feladat” - kezdte előadását a Magyar Történelmi Társaság elnöke. A kutatás nehézségei közé sorolta, hogy a szembenálló felek nem adminisztráltak rendesen, nincs pontos kimutatás a Császári és Királyi Hadsereg veszteségeiről, nincs konkrét forrása az elfogadott 24 000 fős veszteségnek, se a magyar veszteségek kimutatásának. „Ami van, az ellentmondás”- tette hozzá. Hermann Róbert végigvezette a források alapján a szabadságharc tizenegy csatájára vonatkozó halottak, sebesültek és eltűntek számát. Elmondta, hogy Temesvárnál 6000 kuruc katona esett fogságba. „A császáriak egész nyáron nem ejtettek annyi foglyot, mint ebben a csatában” - tette hozzá. Az ellenfél adataival kapcsolatban kifejezte, hogy legfeljebb a foglyokkal kapcsolatban elfogadhatóak. Kiemelte a szabadságharc után kitört kolerajárvány súlyosságát. „Tizenkétszer annyian haltak meg benne, mint a csatákban összesen”- hívta fel rá a figyelmet. Elmondta, hogy céljuk a bécsi és a budapesti anyakönyvek rögzítése, de lehetséges, hogy soha nem fogják tudni teljes mértékben megállapítani a veszteségeket.

Dr. Kiss Gábor őrnagy az első világháborús veszteségek feldolgozásának forrásait és nehézségeit mutatta be. A HM HIM Hadtörténelmi Levéltár levéltárvezetője elmondta, hogy forrással bőven rendelkeznek, de ezek ellentmondásosak. Ismertette, hogy a történelmi Magyarország területéről 3 800 000 ember vonult be; ennek 17%-a, 611 000 fő esett el a harcokban. Ismertette a bécsi Hadilevéltár forrásainak, a fonetikus gyűjteménynek, a Vöröskereszt fonetikus kartonjainak, a Hadifogolykartonoknak, a Totenkartei és a Hadisírokra vonatkozó gyűjteménynek, mint dokumentumtípusnak a legjelentősebb részeit. Beszámolt a Szlovák Hadtörténeti Levéltár és a Hadtörténelmi Levéltár veszteségi adatairól is. Kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár és tagintézményeinek segítségével a források feldolgozása befejeződött.

Stier Márk a második világháborús veszteségkutatás problémáira és buktatóira világított rá előadásában. A HM HIM Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság Belföldi Hadisírgondozó Osztály munkatársa tisztázta a kérdéshez kapcsolódó jogi szabályozást és a nemzetközi szerződések hatását. „Az elmúlt 5 évben 82 helyszínen 298 katonát exhumáltunk”- mondta, köszönhetően többek között a nemzetközi partnerszervezetek, helyi önkormányzatok, civil szervezetek együttműködésének. Kitért az eseti és a leletmentő feltárás részleteire, például arra, hogy nincs idő és lehetőség a rendelkezésre álló források alapos megvizsgálásra, azonnali reakciót igényel a folyamat, így jóval kisebb százalékban sikerül az azonosítás. Ezzel szemben a tervezett feltárás bejelentés vagy saját kutatás alapján történik, meghatározott körülmények között.

Dr. Andaházi-Szeghy Viktor őrnagy az 1941. évi, a Szovjetunió elleni harcok hadműveleteinek veszteségeiről tartott előadást. A HIM Hadtörténeti Könyvtár könyvtárvezetője kijelentette, hogy a Szovjetunió elleni hadműveletek első két hősi halottjának neve ismert számukra. Elmondta, hogy az 1941-45 közötti időszak nyilvántartásait a X. csoportfőnök alá tartozó 22/v ügyosztály foglalkozott a Honvédelmi Minisztériumban. „Fő tevékenysége a személyi veszteségi karton, a veszteségi okmánygyűjtő, a veszteségi lajstrom elkészítése, a halálesetek anyakönyvezése, az eltűntek holttá nyilvánítása, az igazolások kialakítása és az adatszolgáltatás volt” - ismertette. A hadműveletekben részt vett magyar alakulatok veszteségeinek közvetett okai közé sorolta a szervezés, a harcvezetés, a kiképzés és a felszerelés nem megfelelő állapotát, míg közvetlen veszteségi okként jelölte meg a sebesültellátást, az egészségügyi biztosítás és a felszerelés, a szállító eszközök hiányát. Összegzésként elmondta, hogy meglepően alacsony veszteség jellemzi a magyarokat. „1941. július 9-től december 11-ig tartó csatában a 44.444 résztvevőből kevesebb, mint 10 %, 4420 fő veszítette életét”- fogalmazott.

Dr. Tulipán Éva 1956 magyar katonai áldozatairól beszélt. A HIM Hadtörténeti Kutató Osztály kutatója bemutatta a HIM irattárának személyi anyagait és a halotti anyakönyvi kivonatait. Felhívta a figyelmet 1956 és 1989 közötti halálesetek meghamisításának jelentőségére. Elmondta, hogy a katonai halálesetek legnagyobb számban a Rádió körüli október 24-i harcok és a november 4-i II. szovjet katonai intervenció során következtek be. „Magas a szervezetlenség miatt elhunytak számra” - emelte ki. Megállapította, hogy a fegyveres testületek katonáinak 53%-a nem bocsátkozott tűzharcba; több mint 60%-át szovjet fegyverek végezték ki. Kifejtette, hogy kevesebb az a helyszín, ahol a magyar katonák tűzharcba bocsátkoztak a szovjetekkel. „Több helyen magukat megadó, ellenállást nem tanúsító honvédek ellen használtak fegyvert a szovjetek”- mondta.

Prof. Dr. Horváth Miklós hadtörténész a forradalmat követő, a hadseregben bekövetkező megtorlás áldozatairól emlékezett meg. A PPKE BTK egyetemi tanára ismertette az 1945. november 4-i nyilatkozatba foglalt amnesztia részleteit. Elmondta, hogy november 4-én a szovjetek 70 magyar katonából 64-et kivégeztek. Hiába volt a Varsói Szerződés tagja hazánk, a szovjetek célja egy még véresebb támadás volt, amely a magyarok dicső forradalmát vérbe tudta fojtani. A Magyar Néphadsereg katonai veszteségeivel kapcsolatban elmondta, hogy a szovjetek elleni tűzharcban kétszer annyian vesztették életüket, mint a felkelők ellen vívott harcokban. A hadsereget érő megtorlásban 6000 fő ellen indítottak vizsgálatot és minden harmadik személyt bíróság elé állították. „519 főt letöltendő börtönbüntetésre ítéltek” - közölte.

A konferencia a KÖFOP-2.1.2.-VEKOP-15-2016-00001 „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” projektből valósult meg.

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szikits Péter