Dél-Amerika a 21. században

 

 

‹›×

„A kulturális kapcsolatok nagyon vonzó téma. Azonban fontos kiemelni, hogy bizalmat is építenek, így az aktuális diplomáciai kapcsolatainkat is támogatják” – fejtette ki Dr. Szente- Varga Mónika, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar dékánhelyettese a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciáján, ahol Dél-Amerika társadalmi, politikai és gazdasági konfliktusait vették górcső alá a szakterület kutatói.

A rendezvény során különböző Dél-amerikai országok fejlődéstörténetét mutatták be az előadók egyedi aspektusok alapján, hogy a résztvevők megértsék az államok 21. századi működését. Szente-Varga Mónika kiemelte, hogy a térséggel foglalkozó Ludovika Kutatócsoport vizsgálja Latin-Amerika kapcsolatát Közép-Európával, illetve Magyarországgal diplomáciai, konzuli és kulturális szempontból. A kutatócsoport működése során egy kifejezetten Dél-amerikai országokra fókuszáló kötetet is létre kíván hozni, amely keretében 10 országról készítenek átfogó tanulmányt. Ehhez a kötethez szolgálnak biztos alappal a konferencia előadásai.

Dr. Soltész Béla az ELTE oktatója, valamint a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa Chile fejlődését és politikai konfliktusait mutatta be. Rávilágított, hogy a dél-amerikai ország hasonló strukturális sajátosságokkal rendelkezik, mint a kelet-európai kisállamok. A chilei választás központjában jelenleg a jóléti államiság átalakítása, a nyugdíjrendszer reformja van. Salvador Allende kommunista elnöktől 1973-ban Augusto Pinochet katonai puccsal vette át a hatalmat. A sztrikt politikai rendszer mellett szabad gazdasági mechanizmusokat vezetett be az országban. Gazdasági fejlődés útjára lépett az ország, Chile a mai napig a fejlett dél-amerikai államok közé tartozik, amelyet azonban rendkívül magas társadalmi egyenlőtlenség jellemez. Chiléről elmondható: „a gazdasági csoda alapvetően mennyiségi, nem egy minőségi fejlődés!” Az országban a következő hónapok folyamán fognak választásokat tartani, amelyet valószínűleg a jobboldali jelölt, Sebastián Piñera fog megnyerni. Kérdés, hogy ki tud-e alakítani egy jóléti államot úgy, hogy mellette a szabad piac irányába vezeti az országot.

Argentína gazdasági öngyógyítási folyamatait Dr. Bács Zoltán ismertette. Argentína 20. századi történetét válságok és politikai puccsuk jellemezték, amelynek központjában Juan D. Perón elnök és felesége, a következő elnök állt. A pár által képviselt politika a mai napig meghatározó az országban. Argentína válsága okán az „imperialista globalizációt”, valamint neoliberális politikát hibáztatták. Azonban ez csak egy populista politikai kampány volt. „A gazdasági törvényszerűségek politikailag motivált felülírása, valamint a rosszul tervezett gazdaságpolitikai és pénzügyi stratégia a felelős” – mutatott rá az NKE Nemzetbiztonsági Intézetének szakoktatója. Argentína továbbá súlyos valutaválságba is került a 2000-es évekre. A peso egy az egyhez váltását az USA dollárhoz képest hosszútávon nem élte túl a gazdaság. A válság megoldásához a Brady-tervek vezettek, amely keretében sikerült a GDP-hez viszonyított valutában nyilvántartott adósságállományt 92%-ról 8,4%-ra csökkenteni. 

Hegedűs Barbara Szilvia, az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza szintén Argentínával folytatta, az idei választások tekintetében. A peróni politikát a 21. században Néstor Kirchner és Cristina Fernández de Krichner folytatta 2003 és 2015 között. Ennek során igyekeztek szabadkereskedelem helyett a hazai cégeket előnyben részesíteni, továbbá kiálltak az emberi jogok megsértése ellen. Azonban vezetésüket korrupciós botrányok, társadalmi polarizálódás, valamint a befektetői bizalom meggyengülése jellemezte. A föderalista elnöki köztársaságban előreláthatólag a Cambiemos párt fog első helyen végezni a „krichneristák” előtt. Cristina Fernández azonban szenátorként tovább folytatja politikai karrierjét, az ellenzék egyik legmeghatározóbb alakjaként.

A bolíviai vízháborúkat a rendezvény házigazdája, Szente-Varga Mónika ismertette. Az NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar oktatási dékánhelyettese bemutatta a Cochabamba lakosságának harcát a Bechtel multinacionális céggel. Az új évezred elején a város lakosságszáma robbanásszerűen növekedet, amelyet a víz- és csatornahálózat már nem tudott ellátni. A helyiek alacsony százaléka tudott rácsatlakozni a közműhálózatra, a mélyszegény rétegek túlélése így veszélybe került. A hálózat fejlesztésében a város vezetése az aktuális trendek alapján a privatizációt látta megfelelőnek, így az állami vállalatot eladta a Bechtel leányvállalatának. A multi a csatornafejlesztés mellett, közel 30%-os áremelést vezetett be, amelyet a polgárok már nem tudtak megengedni. Megkezdődött a harc: hatalmas tüntetéssorozatok söpörtek végig a városon, amely később országos szintű lett. Végül a városvezetés visszatáncolt a privatizációtól, amely miatt a Bechtel kártérítést követelt. Ezt a nemzetközi közösség súlyosan elítélte, így a multinacionális cég kénytelen volt elállni a követeléstől. A bolíviai vízháború mutatott rá az ivóvíz fontosságára, így az ENSZ Közgyűlése a 2010. július 28-iki határozatában alapvető emberi jogként ismerte el a tiszta vízhez és a megfelelő szennyvízelhelyezéshez jutás jogát. Cochabamba város ivóvízhálózata visszakerült a városvezetéshez, azonban a lakosság ellátása a mai napig megoldatlan.

„Vajon van-e tanulnivalója Magyarországnak Ecuadortól?” – tette fel a kérdést Asqui Jorge Kristóf, az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza. A kisállami mozgástér, valamint regionális együttműködés tekintetében a két országnak számos közös vonása van. Ecuadornak is megvolt a saját trianonja, 1941-ben Peru elhódította az amazóniai területek nagy részét. Ekkor a nemzetközi közösség lesütötte a szemét. Ecuador szabadkereskedelmi megállapodásokban, valamint regionális együttműködésben látja a jövőjét. A második legnagyobb gazdasági partnere jelenleg az Európai Unió. A doktorandusz véleménye szerint a kisállamok humántőke-fejlesztéssel, a szakképzés és az oktatás támogatásával tudnak a nemzetközi dobogó tetejére állni. Erre példa a műholdfejlesztés, amelyben a magyar Maszat 1 után az ecuadori Pegaso is föld körüli pályára állt.

Az utolsó előadásban Deák Máté, a Pécsi Tudományegyetem tanársegédje röptette el a hallgatóságot a dél-amerikai fellegekbe. A 20. század elején a vesztes Németországnak megtiltják a katonai repülésfejlesztés minden formáját a Versailles-i békeszerződésben. Azonban a német technikai fölény a polgári repülésben ki tudott teljesedni, gyakorlatilag gyarmatosították a dél-amerikai piacot. A franciák sem tudták velük felvenni a versenyt. A német célok egyre inkább a katonai fejlesztések irányában tolódtak el, az 1930-as évekre már uralták a levegőt, övék volt a legjobb technológia, valamint tapasztalt személyi állománnyal rendelkeztek. „A világ légiközlekedésének 30-40%-át ekkor már a németek adták” – hívta fel a figyelmet. A PTE tanársegédje kiemelte, hogy a nagyhatalmak geopolitikáját leginkább repülési hálózatuk fejlesztési irányából lehetett kiolvasni. Az USA az 1940-es években kapcsolt, amikor a németek már stratégiai veszélyt jelentettek a számukra. Mivel a világháborúban meggyengült mind a német, mind a francia fél, az amerikaiak könnyűszerrel gyarmatosíthatták az infrastruktúrát és vehették át az irányítást Dél-Amerika légterében.

Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes