Mentori szakterület

Szakterületi koordinátor: Szakács Édua

A projekten belül a mentori rendszer létrehozása, a közszolgálatban – közigazgatás, rendvédelem – elhelyezkedő pályakezdők munkahelyi beillesztésének és szervezeti szocializációjának segítését, karrierjük, illetve pályán tartásuk támogatását, és ezzel együtt a szervezeti tudástranszfer biztosítását szolgálja. A mentori szakterület a közszolgálaton belül igényfelmérő kutatást végzett el – A közszolgálati mentori rendszer bevezetését megalapozó kutatási jelentés – melynek eredményei felhasználta kialakításra került a mentori rendszer módszertana („Módszertan a közszolgálati mentori rendszer bevezetéséhez” c. projekt műszaki, szakmai eredmény). A mentori rendszer módszertanának gyakorlati megvalósítása pilot programok keretében történik, melyekhez monitoring és elégedettségmérő vizsgálatok is kapcsolódnak. A mentori rendszerrel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok összegyűjtése, rendszerezése, feldolgozása során a módszertan véglegesítésére, a rendszer bevezetésének szervezetfejlesztési és jogi, informatikai megalapozására kerül sor, a mentori rendszer széleskörű működtetése és a fenntartás biztosítása érdekében.

 

Elkészült eredménytermékek:

Módszertan a közszolgálati mentori rendszer bevezetéséhez

Közszolgálati mentorok felkészítésének tréneri feladatai (tréningcsomag)

A közszolgálati mentor tevékenysége és feladatai (tréningcsomag)

A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodási rendszerének fejlesztését szolgáló kutatások jelentései II.

Összegző jelentés a közszolgálati mentoráltak elégedettségmérésének eredményeiről

Javaslat a beillesztést támogató mentori rendszer kiterjesztésére

 

Bokodi Márta A pályakezdők beillesztését támogató mentori rendszer kiterjesztésének vizsgálatáról szóló monitoring jelentések - közigazgatás.pdf
PDF letöltése
mentori folyamat elégedettségi jelentés - közigazgatás_Bokodi_Márta.pdf
PDF letöltése
Kutatási jelentés_szakmai_gyakorlat_szerkCSG_PCS.pdf
PDF letöltése