Online is elérhető a Magyary-hagyaték

Elkészült és az NKE közszolgálati tudásportálján keresztül elérhetővé vált a neves jogtudós, Magyary Zoltán hagyatékának digitalizált változata. Erről a „Magyary-örökség: kincsek a hagyatékból” c. hétfői emlékkonferencián beszéltek az előadók. A rendezvény része a közigazgatási felsőoktatás működésének 40. évfordulója alkalmából tartott programsorozatnak.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az ELTE 2015 őszén kötött együttműködési megállapodást Magyary Zoltán szakmai hagyatékának feldolgozására. A digitalizálás tavaly augusztusban kezdődött meg uniós fejlesztési forrás felhasználásával. A mintegy 1500 tételt számláló, az ELTE tulajdonában lévő, egyedülállóan gazdag gyűjtemény rendkívül sokrétű. A hagyatéknak Magyary előmenetelével kapcsolatos iratoktól (pl. egyetemi tanári, illetve kormánybiztosi kinevezés) kezdve a különféle előadásvázlatokon, újságcikkeken, fotókon, brosúrákon és meghívókon át egészen a Magyar Közigazgatás-tudományi Intézetre vonatkozó anyagokig és a jogtudós levelezéséig számos közérdeklődésre számot tartó dokumentum képezi részét. Az archívum különösen értékes részei közé tartoznak a különböző, esetenként hat-hét négyzetméternyi térképek és szervezeti ábrák. A digitalizált anyagok ma már teljes egészében hozzáférhetőek az NKE közszolgálati tudásportálján, így Magyary életműve könnyebben és még teljesebb módon megismerhető lesz az utókor számára.

„A Magyary-hagyaték digitalizálásával és elérhetővé tételével egy régi álom valósult meg” - mondta köszöntőjében Prof. Dr. Padányi József vezérőrnagy. Az NKE tudományos rektorhelyettese szerint az online is elérhető tartalmak alapot és új lendületet adhatnak a további kutatásoknak. „Magyary Zoltán öröksége mindig is képes volt arra, hogy összehozzon különböző szakembereket és intézményeket. Ennek köszönhetően történt meg a Magyary-hagyaték digitalizálása is” - mondta el Prof. Dr. Kis Norbert. Az ÁKK dékánja hozzátette, hogy a 130 évvel ezelőtt született jogtudós valószínűleg örülne, ha tudná, hogy már negyven éves évfordulóját ünnepeljük a közigazgatási felsőoktatásnak. „Ez az egyik alapköve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem működésének is” - fogalmazott Kis Norbert, aki szerint az online is elérhető Magyary-hagyaték komoly „muníciót” jelent majd a további kutatásokhoz.

Magyary Tata szülötte, ezért a városnak különösen fontos a hagyaték ápolása. Borsó Tibor, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság elnöke elmondta, hogy a jogtudós sokat tett városukért, például nagy szerepe volt Tata és Tóváros közigazgatási egyesítésében. A településen több névtábla is megemlékezik róla, valamint a művelődési központ is az ő nevét viseli. Elhangzott az is, hogy Magyary szülőházában egy emlékszobát is szeretnének létrehozni a jövőben.

Az NKE és az ELTE együttműködéséről, valamint a Magyar Közigazgatás-tudományi Intézetről szólt előadásában Dr. habil. Fazekas Marianna. Az ELTE ÁJK tanszékvezető egyetemi docense elmondta, hogy a digitalizált Magyary-hagyaték részét képezik az intézet dokumentumai is, de a magyar közigazgatástudományi folyóirat összes számát is meg lehet találni benne. A Magyar Közigazgatás-tudományi Intézetet Magyary alapította 1931-ben és Fazekas Mariann szerint talán ez tekinthető a legsikeresebb művének. „Egy olyan kutatóintézet létrehozása volt a cél, ahol kifejezetten szakmai szempontból vizsgálják a közigazgatást” -  fogalmazott a szakember, aki azt is hozzátette, hogy Magyary és munkatársai az akkori legmodernebb elektronikai eszközöket is használták, így például egy diktafont, amely a mai napig fennmaradt. A neves jogtudós és tanítványainak kutatásai alapvetően két nagy területet öleltek fel:  a jogtudományi kutatásokat és a közigazgatás bírói kontrolljának vizsgálatát. Elhangzott, hogy Magyary közigazgatással kapcsolatos tudományos tevékenységének egyik fókuszában a személyi állomány fontossága szerepelt, de foglalkozott például az ügymenetek racionalizálásával is.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudásportálján elérhető Magyary-hagyaték elemeit Dr. Horváth Attila tanársegéd mutatta be a rendezvényen. Az NKE ÁKK Alkotmányjogi Intézet munkatársa elmondta, hogy szabadon hozzáférhető, kereshető és szűrhető internetes adatbázisról van szó. Maga a digitalizáció folyamata tavaly év végén lezárult, ezt követte az online archívum összeállítása. Ez a tervek szerint tovább fog bővülni, például a tatai városi könyvtár Magyaryval kapcsolatos dokumentumaival. Mivel a digitalizált anyagok egy része eredetileg kézzel vagy írógéppel íródott, ezért a szövegen belül egyelőre nem lehet keresni. A szakemberek hosszabb távon ennek a lehetőségét is szeretnék megteremteni.

Magyaryval kapcsolatban a most bemutatott adatbázis mellett több hazai és nemzetközi intézményben is találhatóak dokumentumok. Ezekről Dr. Koi Gyula, a Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézet tudományos főmunkatársa beszélt a rendezvényen. Elmondta, hogy hazánkban például a Magyar Nemzeti Levéltárban, az MTA könyvtár és kézirattárban és az Országos Széchenyi Könyvtárban is vannak a jogtudós életéhez, tevékenységéhez kapcsolódó iratok, de ezek egy részét például oroszországi levéltárakban, vagy a Nemzetközi Közigazgatás-tudományi Intézetben is meg lehet találni.

A rendezvényen a Magyary-hagyaték egy olyan részét is megismerhették a résztvevők, amely az úgynevezett párbajügyekkel foglalkozott. Dr. Peres Zsuzsanna egyetemi docens egy 1944-es párbaj történetét vizsgálta meg és helyezte el az akkori jogi szabályozás kereteiben. Érdekesség, hogy bár a jogszabályok akkor is büntetendő cselekménynek minősítették a párbajban való részvételt, mégsem tiltották azt be, egészen 1948-ig.

A digitalizált Magyary-hagyaték az NKE Közszolgálati Tudástáron keresztül érhető el. Ez egy intelligens és dinamikus adatbázis speciális tartalom-feldolgozási és elemzési szolgáltatásokkal, könyvtári labormunka lehetőségével, felhasználóbarát, integrált tartalomkeresési szolgáltatásokkal és komplex, digitális tudásmenedzsment funkciókkal. A közszolgálatban dolgozók így gyorsan és egyszerűen hozzáférhetnek olyan rendszerezett és tény-alapú tudásanyaghoz, amely a közszolgálati feladatellátás támogatásához szükséges, releváns információkat tartalmaz és ezáltal alkalmas a tisztviselői munka hatékonyságának javítására. A Közszolgálati Tudástár része a már említett digitalizált Magyary-hagyaték mellett a magyar állam szerveinek 1945-1990 közötti történetét bemutató aloldal is. De megtalálhatóak itt a felsőoktatást és tudományos kutatást támogató, ingyenes, vagy az NKE által előfizetett hazai és nemzetközi elektronikus adatbázisok, valamint egy fogalomtár is. Ez az intézmény által művelt tudományterületekhez kötődő, a közszolgálathoz tartozó releváns tárgyszavakat, azok magyarázatát, forrásait és a relációit szerkeszthető formában tartalmazza.

A tudástár elérhető: https://tudasportal.uni-nke.hu/

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes